Új otthonunk tökéletes dísze

Nem olyan régen döntöttünk úgy a férjemmel, hogy elég volt a nagy város zajából, ha már dolgozni mindenképpen muszáj a belváros területén, akkor a szabadidőnket inkább valahol vidéken, egy kis kertes ház otthonos hangulatában szeretnénk eltölteni, és vásároltuk egy erőteljesen felújításra szoruló kis kertes házat, és már a beköltözés kapujában állunk. Persze iszonyatosan harmonikusan végig tudtunk menni ezen a felújítási sorozaton, ezért is sikerülhetett közel fél év leforgása alatt megoldani az összes feladatot, nem igazán voltak köztünk nézeteltérések. Teljesen tökéletesen egyezett az ízlésünk és a gondolatunk is arról, hogy hogyan és hogy pontosan milyen környezetben szeretnénk majd élni.

Egészen mostanáig egyetlen egy olyan dolog sem volt, ami hosszabbra húzódó vitát eredményezett volna, azonban a belső kiegészítők terén merőben más elképzelésünk van, és nem is igazán tudunk egyezni benne egyelőre. Pontosabban remélhetően mondhatom ezt már múlt időben, hiszen az egyik nagyon jó barátnőm javaslatára felnéztünk a szalaibalazs.hu oldalra, ahol ezer meg egy szebbnél szebb vászonkép várt ránk, és ki is választottunk egyet, egy Levendula vászonkép személyében, ami azt gondolom, hogy tökéletes kompromisszumos választás volt a részünkről, ugyanis sem festmény, sem pedig fénykép, mert ebben nem igazán tudtunk dűlőre jutni. Egy tökéletes modern kiegészítője lesz a nappalinknak, aminek szépségére azt gondolom minden kedves vendégünk csodájára fog majd járni. Mindenkinek ajánlani tudom ezt az oldalt és a vászonképeket is. Biztos vagyok benne, hogy nem csak mi estünk azonnal szerelembe ezek iránt a csodás képek iránt.

Külön öröm, hogy egy ilyen gyönyörűség segítségével tudtuk feloldani az egyetlen egy olyan dolgot, ami a házvásárlás és a felújítás során szembe jött velünk. Nem mondom, hogy nem volt furcsa a vitatkozós énünk egymással szemben, de ezt is megtapasztaltuk, és most már tudjuk, hogy ezekben a helyzetekben is tökéletesen össze tudunk dolgozni. És hát persze gazdagodtunk egy gyönyörű vászonkép szépségével is az otthonunkban.