Legújabb pártfogóim

Amikor pár évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy negyven éves tanári pályámat feladva nyugdíjba vonulok, hatalmas változást vállalva, ami életem minden területét áthatja, még nem igazán voltam tisztában azzal, hogyan ez a döntés milyen kihatással lesz életem további szakaszára. Abban biztos voltam, hogy nem fogom élni a nyugdíjasok megszokott életét. nem fogom ugyanis az otthonülők táborát növelni, mivel személyiségemből fakadóan nem is tudnék tétlenül ülni a lakásban. Tudtam, hogy keresni fogok olyan hasznos tevékenységeket, amiben örömömet lelem. Minden képpen alkotói tevékenységben gondolkodtam. Miután a Covid  fertőzés közbeszólt, interneten végezhető munkalehetőségek között kezdtem el keresgélni, remélve hogy előbb utóbb rátalálok a számomra legmegfelelőbb tevékenységre.

Ehhez viszont olyan telefonkészülékre volt szükségem, amivel biztonsággal tudok minden funkciót elérni, gyorsan, megbízhatóan működik. Néhány napos utánjárás után rájöttem, hogy az ilyen készülékek bizony nem kevés pénzbe kerülnek. Felvetődött a kérdés, hogy mit tegyek a régi készülékemmel? Nem szerettem volna megtartani, mert még igazán jól működött, és persze anyagilag is előnyösebb lenne, ha az ára kipótolná az új készülékem árát.

Ebben tudott nekem nagy segítséget nyújtani az almabazar.hu csapata, akik használt iphone felvásárlás keretében beveszik a régebbi készülékeket, mivel tökéletes szerviz tudás van mögöttük, ha kell fel is újítják azokat, majd új gazdát keresnek a telefonoknak, de akár a mac gépeknek és az ipad készülékek számára is. Nagyon fontos, hogy, mindezt úgy teszik, hogy minden téren megbízhatóak.

Jó áron és könnyen gazdát tudnak keresni a régebbi készülékeknek, és ezek mellett még az új készülékeket is be tudom az almabazar csapatának segítségével szerezni. Azt gondolom, hogy mindenkinek meg kellene őket ismerni, mert biztos vagyok benne, hogy aki üzletet bonyolít le velük, elégedetten távozik a segítségük után, legyen szó használt iphone vásárlás vagy használt iphone felvásárlás tevékenységéről.